1. rész:

A kezdet

Phoebe: (Phoebe reggel felébred, nyújtózkodik, nagy nehezen
           kikecmereg az ágyból, és a földszintre támolyog, ahol
           senkit sem talál.) Új ház, új élet... reggeli kávé már
           nincs is? Hahó... Valaki!
Leo: (Leo az egyik karján Wyattel a másikon Chrissel
           egyensúlyoz le a lépcsőn, amikor meglátja Phoebet és szinte
           nekirohanva kezébe nyomja Christ) Jó reggelt
Phoebe: Ööö... Leo! Én nem Christ kértem, hanem kávét...
           Mindegy. (Felsóhajt, majd beülteti a babát az etetőszékbe.)
           Hol van Piper?
Paige: (Paige támolyog le a lépcsőn álmosan) Mi ez a
           kiabálás? Olyan jó álmom volt…(kissé elmereng, majd ránéz az
           asztalra.) Hol a kávé?
Leo: (Leo a kezébe nyomja Wyattet, majd nagy hallgatás
           következik, szinte toporogva, zsebre rakott kézzel néz 
           el a két testvér között)
Piper: (Piper feltűnik a pinceajtóban) Sziasztok. Jól
           aludtatok? Én alig tudtam lehunyni a szemem és inkább egész éjszaka a gyertyákat,
           meg kristályokat pakoltam a pincébe. Olyan szép lenne, ha már
           tényleg nem lenne többé szükség rájuk... Mi ez síri
           hangulat?
Leo: Aaaaa... pincébe aludtál?
Phoebe: Piper! Ez az első nyugodt éjszakánk, és te a
           pincében pakolgattál?!
Piper: Nem drágáim... nem aludtam, hanem pakoltam, hogy
           biztosan ne bukjunk le. És jut eszembe! Le kellene ülnünk,
           hogy megbeszéljük rendesen ezt a helyzetet.
Paige: Jobban tetted volna, ha ott alszol, úgy legalább nem ébredtél volna
           föl a hangokra.(Néz szemrehányóan Phoebere)
Phoebe: Ne a gyerekek előtt, Paige... Bocs, hogy te nem
           tudsz összeszedni egy normális pasit sem...
Leo: (odamegy Piperhez, magához öleli majd romantikusan
           megcsókolja) Ne törődj ezzel, új külső, ráadásul nagyon szexi
           új külső, új személyiség, senki nem ismer minket, nem kell
           aggódnod, csak koncentrálj a gyerekekre és a munkádra.
Piper: Na jó! Indulás az étkezőbe! (szól és a társaság
           átvonul, majd mindenki elfoglal egy helyet a nagy asztal
           körül) Mi lesz most? Már soha többet nem kell démonokra
           vadásznunk? És ők sem fognak minket megtalálni? És az
           erőnket sem használjuk többet? De mi a garancia arra, hogy
           ez tényleg így lesz?
Leo: Lányok, nagy felelősséget vállaltatok, nem garancia,
           hogy többet nem találnak meg a démoni erők, egy új élet
           nehéz lehet, nehéz lehet belekezdeni...
Phoebe: Nincs garancia... Az erőnk... hát, nem köthetjük
           le, pontosan azért, mert soha nem leszünk teljes
           biztonságban, bármi váratlan közbejöhet. (Elgondolkozik.)
           Persze az aktív erőhasználatot be kell fejeznünk. (Ránéz
           Piperre, aki éppen megfagyasztotta a Wyatt által lelökött
           vázát a levegőben.)
Leo: (Komótosan odasétál a vázához, és megfogja)
Piper: De ez a váza a nagyi nagymamájáé volt...
Leo: Figyelj kicsim... az már nem a mi életünk...
Phoebe: És mi lesz a rendes életünkkel? Úgy értem, nem
           sétálhatok be a szerkesztőségbe, hogy "Hello, Phoebe
           vagyok, csak kicsit változtattam a külsőmön, hol a
           szobám?".
Leo: Nézzétek Paige, nem panaszkodik...
Phoebe: Én sem panaszkodom, de megoldást kell találnunk!
Paige: (Paige lehajtott fejjel szunyókált az asztalnál de
           a neve hallatára felkapja a fejét) Tessék?
Piper: Semmi Paige drágám… épp csak alakuló életünket
           próbáljuk megtervezni, de te nyugodtan aludj csak tovább
           (szemrehányóan néz Paigere, majd Phoebere emeli tekintetét)
           Mi lenne, ha megpróbálnád megpályázni ebben a testben az
           állást? Végülis nem lesz annyira feltűnő a sok közös vonás
           bennetek, hiszen unokatestvérek vagytok
Phoebe: Rendben van... És mi lesz veled? Meg a P3-mal?
Paige: És velem? Mi lesz velem teleportálás nélkül? Nem fogom
           bírni…(Panaszkodik Paige)
Leo: Paige, te fényőr vagy, ezen nem változtathatsz. Az erő mindegyikőtökben ott van, és         nehéz   lesz nem használni azt.
Phoebe: Na jó, ennek a panaszkodásnak tényleg nincs
           értelme... Szerintem egyszerű az egész: aktívan megpróbáljuk
           nem használni az erőnket, én megyek állásinterjúra, Paige,
           te lehetsz szociális munkás bárhol, bármikor, nem hinném,
           hogy nagy lenne a túljelentkezés... Van még valami, amiről
           beszélnünk kéne?
Piper: Hát igazán nincs... a P3 apára száll így továbbra is
           én tudom vezetni. Jut eszembe, P3! Be kellene néznem, mert
           még nincs a hónapra koncert. Szívem! Tudsz ma vigyázni
           Wyattre meg Chrisre? Vagy hívjuk a dadust?
Leo: Igen, kicsim, itthon maradok ma, vigyázok a házra, és
           a gyerekekre is.
Piper: És ha hívásod lesz? (néz Piper aggódva a két
           kisgyerek felé)
Leo: Ha akarnak valamit hozzátok forduljanak, amúgy meg ők
           sem tudnak rólunk szerintem.
Piper: Hát jó... Én indulok is. Sziasztok!
Phoebe: Hát, rám mindenesetre ma ne számítsatok... Mennem
           kell munkát keresni. Nem olyan biztos, hogy megkapom az
           "unokatestvéremét". Elviszem a te kocsidat, Piper, jó?
           (ezzel fel is kapja a kulcsot, és mielőtt Piper
           tiltakozhatna, kilép az ajtón)
Piper: Hé… na mindegy… Majd utazom busszal. Szia szívem.
Leo: Szia drágám (csókot nyom a szájára)
Paige: és én meg akkor megyek a
           munkaközvetítőhöz... tökéletes...